A könyvtár történetének legkorábbi eseményeiről és kialakulásáról az Országos Rabbiképző Intézet 1877-78-ik tanévének értesítőjében olvashatunk. Innen tudjuk, hogy az intézet működésének első heteiben Ferencz József osztrák császár és magyar király meglátogatta a zsinagógát, az osztályokat és a könyvtárat. Arról is beszámol az intézet értesítője, hogy két jelentős könyvhagyatékot – egy itáliait és egy magyarországit – vásároltak meg, hogy megteremtsék egy tudományos könyvtár alapjait.
A könyvtár megszervezését Kaufmann Dávidra a zsidó filozófia, történelem és héber könyvészet egyik fiatal és már akkor nagytekintélyű tudósára bízták, aki a Breslaui Rabbiképző elvégzése és a lipcsei egyetemi doktorátus megszerzése után a Budapesti Rabbiképző Intézetbe kapott meghívást, hogy mint főállású tanár zsidó történelmet, filozófiát és hitszónoklattant oktasson. Kaufmann Dávid a Rabbiképző megbízásából 1877 júliusában – tehát az intézet kapuinak hivatalos megnyitása előtt – Padovában vette át az 1871-ben elhunyt Lelio della Torre rabbinak, a padovai Collegio Rabbinico talmud-tanárának az intézet által megvásárolt könyv- és kézirathagyatékát.
A könyveket egy nyomtatott jegyzék sorolja fel, amelyből kiderül, hogy a gyűjtemény héber ősnyomtatványokban, 16. századi antikvákban és 17-19. századi régi-könyvekben gazdag. A Padovában megjelent, della Torre gyűjteményt tartalmazó katalógus egyik példányát Könyvtárunk ma is őrzi, abban Kaufmann Dávid intézményünk első könyvtárnokának bejegyzéseit sikerült azonosítani. A della Torre hagyaték részét képezte még több száz, zömében 15-19. században keletkezett itáliai héber kézirat is, amely Kézirattárunk gerincét és Könyvtárunk legbecsesebb gyűjteményrészét alkotja.
A másik megvásárolt könyvhagyaték Oppenheim Dávid nagybecskereki rabbié volt, amely a zsidó irodalmat újabb művekkel és átfogóan fedte le. Az említett két hagyaték és kisebb-nagyobb könyvadományok révén a könyvtár 1878-ra 5000 kötetet számlált. 1882-ben végrendeletileg kerül a gyűjteménybe – a maga 2330 kötetével – Ehrlich Ede rabbi könyvhagyatéka.
1890-ben pedig Hochmuth Ábrahám veszprémi rabbi jelentős könyvtárával gazdagodik a gyűjtemény. Kaufmann Dávid a könyvtárnoki pozíciót egészen 1899-ben bekövetkezett korai haláláig töltötte be. 1890-ben készül el a Könyvtár első kézzel írt és fadobozokban őrzött cédulakatalógusa, amely az ekkor 10 ezer kötetes állomány példányairól egyenként tartalmaz bibliográfiai leírást, valamint a művek témák, szakok szerinti besorolását.
Összesen 24 szakterület szerint történik meg a gyűjtemény osztályozása. Ezek a szakok híven tükrözik a korabeli zsidó tudományosság széleskörű, rabbinikus stúdiumokon túlmutató érdeklődését: Biblia, Bibliográfia, halachikus döntvényirodalom, zsidó és keresztény exegézis, keresztény vallási irodalmak, időszaki kiadványok, nyelvészet, történetírás, lexikonok és szótárak, liturgia, orientalisztika, filozófia, reszponza irodalom, talmudi irodalom, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Hálával kell megemlékeznünk e kezdeti aranykorról. Az oktatás és könyvgyűjtés az európai zsidó tudományosság szempontjai szerint szerveződött. A mintát a Breslaui Rabbiszeminárium oktatási struktúrája és az ahhoz szükséges Könyvtár jelentette. Az eszmei hátteret a hagyományőrzés, a Wissenschaft des Judentums és a magyarországi zsidóság européer szemlélete, a magyarországi neológia adta meg. Az alapítók jól tudták, hogy rabbiképzést és tudományos kutatást csakis egy komoly kvalitásokkal rendelkező könyvtárral lehet megvalósítani.
Az intézmény első tanárai Bloch Mózes, Bacher Vilmos, Kaufmann Dávid és az őket követő nagyformátumú tanítványok, mint Blau Lajos egyszerre rendelkeztek magas fokú rabbinikus tudással és kiváló modern tudományos képzettséggel, Európát és a világot behálózó kapcsolatrendszerrel. Ez a háttér és az oktatás színvonala tükröződik vissza a könyvtár alapgyűjteményében, a gyűjtött szakterületekben és témákban, az állomány sokszínűségében, a könyvek nyelvek szerinti megoszlásában (ez utóbbira később még külön kitérek). Kaufmann Dávid energiáját e munkálatok kapcsán csak csodálhatjuk, ha tekintetbe vesszük az általa kifejtett széleskörű tudományos és tanári tevékenységet is.
A következő időszak könyvtártörténetét a nagy hagyatékok bekerülése és a növekvő könyvgyarapodás jellemzi az 1910-es évek második feléig. 1897-ben Brill Sámuel 2510 könyvből álló hagyatékát a Pesti Hitközség vásárolta meg és adományozta a Rabbiképző Intézetnek. 1909-ben Bloch Mózes az első tanár és tudósgeneráció doyenje is elhunyt, könyvhagyatéka szintén az intézményt gazdagította.
1917-18-ig tartott az aranykor, a felívelés első negyven éve, amelyet jelentős kézirat- és könyvhagyatékok megvásárlása, nagyszámú könyvadományok, nagyra törő tervek és tettek, tudatos gyarapítás és a megfelelő anyagi támogatás jellemzett. Ezt a korszakot ünnepli és írja meg 1917-ben Klein Miksa, tanár és könyvtárnok az Intézmény fennállásának 40-ik évfordulója alkalmából. E korszakban jön létre a gyűjtemény legértékesebb muzeális része, ekkor rögzülnek azok a komoly elvárások, amelynek a későbbi generációk a megváltozott történelmi környezetben, a két világháború között és a vészkorszak után az államszocializmus alatt már egyre nehezebben tudnak megfelelni. (Kép7)
A két világháború között csökken az Intézmény és a Könyvtár támogatása és nemzetközi beágyazottsága is. A magyarul megjelent kiadványok beszerzése egyre nagyobb hangsúlyt kap, de egy-egy fontosabb hagyaték-rész beszerzésére még sor kerülhetett. A két világháború közti periódus Lőwinger Sámuel professzor könyvtárnoki tevékenységével és egy ifjabb generáció megjelenésével jellemezhető, könyvtárőri tisztséget töltött be többek között Waldapfel József, valamint Hahn István.
A Rabbiképző évente megjelenő értesítőjében a könyvtár gyarapodásának adatait a kezdetektől időről-időre nyomon követhetjük, annak 1942-es száma szerint a könyvtár állománya meghaladja a 40 ezer kötetet. Ez a szám valóban kiugró lehettet a korszakban. Könyvtárunknak a korabeli európai könyvtárak között elfoglalt helyét mégis nehéz megállapítani, mivel zsidó közösségek könyvárai – köztük a Breslaui Rabbiszemináriumé – nyomtalanul pusztultak el a II. Világháború idején, ugyanekkor a Rabbiképző Könyvtárának állománya is súlyos károkat szenvedett. Habár az Adolf Eichmann által 1944. márciusban Könyvtárunkból elkobzott több ezer könyv negyven évvel később – Schweitzer József, az intézet néhai igazgatójának közbenjárására – kalandos úton visszakerült hozzánk, mégis az időközben keletkezett hiányokról csak töredékes adataink vannak.
Ezen felül, könyvtárunk második emeleti helyisége Budapest ostromakor 1945. januárjában megsérült és az ott őrzött könyvállomány részben elpusztult, illetve megrongálódott. A veszteséggel kapcsolatban csak becslések állnak rendelkezésünkre. A módszeres és tudományos szempontok szerinti gyarapítást tehát teljesen felülírták a vészkorszak eseményei: a Soában meggyilkolt rabbik és elnéptelenedett hitközségek könyvgyűjteményei – amelynek száma a 40-et is meghaladja – sok esetben úgy menekültek meg, hogy azokat a Rabbiképző Intézet befogadta. Ennek következtében a világháborúban megfogyatkozott állománya furcsamód az 1940-es évek végére a korábbi méretének kétszeresére duzzadt. Ekkor olvadt be a Rabbiképző könyvtárába a Pesti Izraelita Hitközség Könyvtára, amelynek fontos részét képezte Bacher Vilmosnak, az Intézet néhai professzorának, a világhíres tudósnak a könyvtára. Ekkor került két fővárosi zsidó gimnázium könyvtára is az Intézetbe. A háborúban keletkezett hiányok ilyen módon pótolva lettek, de a gyűjteményben a sokadpéldányok száma is ekkor növekedett meg.
A megkétszereződött és részben összekeveredett könyvtári állomány rendezésére Scheiber Sándor professzor, az intézmény zsidó hitéletet ujjászervező igazgatója alatt csak csekély mértékben volt mód. Jelentős változások Remete László könyvtárigazgató idejében kezdődtek, a ’80-as évek közepétől, amikor Schweitzer József professzor, az intézmény vezetőjeként (1985-1997) komoly pénzügyi támogatásokat szerzett alapítványoktól és magánszemélyektől. Az ELTE Hebraisztikai tanszékével való korai együttműködésnek köszönhetően oktatók és hallgatók vettek részt az állomány rendszerezésében és katalogizálásában.
Az Egyetem akkreditálásának előzményeként a Könyvtár az épületből elköltözött Anna Frank Gimnázium helységeit kapta meg, ekkor került kialakításra egy új Olvasóterem és a földszinti raktárhelység. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem 2000-ben történt állami akkreditálása a Könyvtár nélkül nem valósulhatott volna meg. Ugyanakkor a gyűjtemény ekkor válik Egyetemi Könyvtárrá és így az Intézménynek még integránsabb része lett, mivel ezután az egyetemi szintű oktató és kutató munka hátterét is hivatottá vált biztosítani. E státusz megőrzésére és a minőségbiztosítási módszerek szerinti fejlesztésre törekszünk a mindenkori egyetemi akkreditáció szempontjait is figyelembevéve.
Felhasznált szakirodalom:
- A Budapesti Országos Rabbiképző-Intézet Értesítője az 1877/78. Tanévről. Budapest: M. Kir. Egyet. Kny., 1878; és későbbi évfolyamok: 2 (1878/79) – 39 (1915/16).
- A Budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző-Intézet Értesítője az 1916/17. Tanévről. Pozsony; [Budapest]: Alkalay ny., és későbbi évfolyamok: 41 (1917/18) – 67/69 (1943/44-1944/45).
- Klein Miksa: A Ferenc József országos rabbiképző-intézet könyvtára. In: Magyar Zsidó Szemle 34 (1917), p. 186-196.
- Lőwinger Sámuel: Országos Zsidó Központi Könyvtár. In: Új Élet. – 1950. márc. 9.
- Remete László: Az Országos Rabbiképző Intézet könyvtárának rekonstrukciójáról. In: Évkönyv (Országos Rabbiképző Intézet, Budapest). – (1985/1991), p. 389-401.
- Remete László: Egy visszahozott hadizsákmány. In: Magyar Könyvszemle. – 109. (1993) 4., p. 419-429.
- Remete László: A Rabbiképző Intézet százhúsz éves könyvtára. In: „A tanítás az élet kapuja”: tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. – [Budapest]: Universitas: Orsz. Főrabbi Hiv., 1999, p. 68-80.
- Scheiber Sándor: Zsidó könyvek sorsa Magyarországon a német megszállás idején. In: Magyar Könyvszemle 86. (1970), 3., p. 233-235.